2011. június 24., péntek

Olvassunk!


Andiamo fejében született meg az ötlet, hogy olasz mintára nálunk is elférne egy nagyszabású rendezvény, mely az olvasást népszerűsíti. Jó néhány hete szervezkedik már ennek az érdekében, nagyon sokan érdeklődnek az esemény iránt, mely, mint lehet sejteni, első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon. Egyelőre internetes körökben lehet részt venni benne, de szerintem az érdeklődés mértékétől függően az elkövetkező években akár más formában bővíthetnénk a repetoárt (pl.  rendezvények).

Az idei játékról: 7 hétig fog tartani (július 4-augusztus 21.) és bárki részt vehet benne, akinek kedve tartja. Tehát nem csak könyves blogok tulajdonosai. Ha van bármilyen blogod, facebook-oldalad vagy iwiw-ed, akkor már jelentkezhetsz is. 

Az olvasás népszerűsítése érdekében minden héten, tehát 7 héten át egy-egy bejegyzést kell írnod témáról, ami az adott heti témák közül a legjobban érdekel.
Ezek közül lehet választani: 

I. hét (júl. 4-10.)
  •     Az első könyvélmény(ek)
  •     Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
  •     Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
  •     Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!

II. hét (júl. 11-17.)
  •     Könyvtár vagy könyvvásárlás?
  •     E-book vagy könyv?
  •     Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
  •     Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

III. hét (júl. 18 - júl. 24.)
  •     Mi alapján értékel egy könyvet?
  •     Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
  •     Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
  •     Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?
       
IV. hét (júl. 25 - 31.)
  •     Védőbeszéd a szépirodalom mellett
  •     Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
  •     Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
  •     A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése
         

V. hét (aug. 1 - 7.)
  •     Kedvenc műfajok
  •     "Az vagy, amit olvasol", azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
  •     Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
  •     Milyen könyvet írna legszívesebben?
          
VI. hét (aug. 8 - 14.)
  •     Klasszikusok kontra kortárs irodalom
  •     Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
  •     Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
  •     Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

VII. hét (aug. 15 - 21.)
  •     Olvasási szokások változása
  •     Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
  •     Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Ugye milyen érdekes témák? Hirtelen nem is tudom, melyiket választanám. Szerencsére többet is lehet.
És miért éri meg Neked ez a fáradtság? Egyrészt hátha a Te hatásodra fog valaki levenni a polcról egy könyvet, ami eddig tévézés közben eszébe sem jutott, másrészt részt vehetsz egy nagyszabású rendezvényen, harmadrészt pedig minden héten könyvnyeremény kerül kisorsolásra. Nagyon jó könyvek, néhányat már olvastam közülük, és a többi is nagyon érdekel. Íme a választék: http://moly.hu/polcok/nyeremenykonyvek-az-olvasas-7-hetere.

Az eseményről minden információt megtalálsz itt:

Én mindig is azt mondtam és fogom mondani: olvassunk minél többet, fejlesszük a képzelőerőnket, a tévé helyett a minőséget válasszuk, azt amitől többek leszünk.
Régebben írtam a keresztszemes blogomon az olvasásról, ami egész életemben érvényes volt. Akkor is, amikor 11 éves koromban a kertünk hátuljában a magas kukorica relytekében olvastam a Ronja, a rabló lányát vagy amikor 8 éves koromban Fekete szépségért izgultam egyszer, kétszer, háromszor... Az érzés és az élmény semmit sem változott.

Köszönöm, hogy részt veszel Te is az eseményen!


És persze egy másik játék is vár Rád:

2011. május 24., kedd

Inspiráció


Ha egyszer lesz egy kicsike lányom, készítek egy ilyet a szobájába. Hát nem gyönyörűséges?

2011. május 17., kedd

Kullancsok!


Annak, akinek kutyája van, érdemes tudni, hogy a kullancs imádja a kutyákat, egy csomó veszélyes betegséget terjeszt közöttük is, ráadásul az életére is törhet. Jó, ha kéznél van egy szemöldökcsipesz, a nyakánál megfogjuk és csavarva eltávolítjuk az betolakodót.
A hétvégi kiránduláson 50-70 közötti kullancs mászkált Mimin, annak ellenére, hogy befújtuk. Szinte mindet le tudtuk szedni róla. Az egész család napokig bogarászta. Kettő kivéltelével...
Tényleg rengeteg kullancs van az erdőkben Magyarországon. Ráadásul nem is a legveszélyeztetettebb terület a Mátra.... és mégis.

2011. április 22., péntek

Életünk







Nem régen még ilyen forma tavasz volt a lakásunkban. Még igencsak csípős hidegek voltak kint, a szobában már szívünket melengették a szebbnél szebb, színes és illatos virágok. Azóta persze a kertben is megkezdődött az élet, szebbnél szebb meglepetésvirágok bújnak elő a földből, virágba borultak a fák (főleg a szomszédban, mivel nálunk a radikális metszés tavasszal elvette a kedvüket).


Ezen a képen pedig egy túlvilágra szenderült kutyára hasonlító alvó/napozó Mimi látható. Kezdem megszokni ezeket a fura pózokat - de azért néha ellenőrzöm, hogy vesz-e még levegőt :)
Karácsony óta nem posztoltam és most sem tudok hímzős képet mutatni, pedig azóta eltelt 4 hónap. Lehetséges, hogy túladagoltam a fonalat, de most nem tudok leülni kereszteket készíteni, sem semmi mást. Esténként és ha máskor egyedül vagyok, olvasni szoktam, gyakorlatilag elolvashatatlannak imponáló könyvmennyiséget halmoztam fel a polcaimra és a számítógépemre, ennek ellenére még mindig találok olyan könyvet, amit örömmel hazavinnék a könyvesboltok - antikváriumok polcairól. 

Rákaptam a könyvismertetés/-véleményezés ízére is, szinte minden olvasmányomról készül egy kis összefoglaló a másik blogomon. Irtó gyorsan túlnőtte keresztszemes testvérét, már több, mint 100 bejegyzés található az oldalon.

Lehetséges, hogy a valóságból is túladagoltam magam?

Valahogy nem tudok elszakadni a mesés hercegnőktől, a különleges indiai tájaktól, az időutazástól, a vérfagyasztó krimiktől és minden mástól, amit az utóbbi időben a könyvektől kaptam. 

És hogy a mai világban, amikor a könyvek nagy részét vászonra viszik, számomra miért jobb mégis könyvet olvasni, mint tévét nézni? Az olvasás olyan, mintha aktívan részt vennénk a történetben, elképzeljük a szereplőket, a tájakat, átlengi hangulata a szobánkat/napozóágyunkat legalább 5 méteres körben. 
És mi a legfantasztikusabb az egészben? Az, amit a nem olvasó ember el sem tud képzelni: az első pár percben látod a betűket, a sorokat és észrevétlenül, szépen lassan eltűnnek előled, fel sem fogod, mi történik, de nem a sorokat látod magad előtt, nem az egymás után pakolt betűket olvasod össze szavakká, hanem magas várak, sötét erdők, nagyvárosi forgatag, csendes patakok, egy padon ülő szerelmes pár,... jelenik meg előtted olyan élesen, mintha valóság lenne. Ez soha nem történik meg a tévé előtt, de a moziban sem. Ennek az élménynek olyan éles lenyomata marad az agyunkban, hogy hosszú évek múlva is fel tudjuk idézni egy-egy jó könyv hangulatát, ismét meg tud érinteni az atmoszférája - pedig lehet egyetlen mondatot nem tudnánk elmesélni a történetből. 

Ezt jelenti a jó könyv.